2013. február 10., vasárnap

Littlehampton-i házak



Attila korábbi képéhez hasonlóan ez a kamera is egy antennára lett felszerelve, gyakorlatilag a korábbi, másik tubus alá.

"Ebből a nézetből a szomszéd házát látni, és külön örültem hogy a házfal sárgás színét a képen is viszontláttam, tudva hogy fekete-fehér paírt használok. Nem kevés időt töltöttem retusálással, de szükség volt egy kis fényerő beállitásra is."

Idő: 2012 június 21-től december 21-ig.
Irány: Dél
Hely: Littlehampton

A felvételt készítette: Kálmán Attila, Littlehampton

Kálmán Attila szolárgráf felvétele a Littlehampton Gazette-ben

Kálmán Attila beküldte szolárgráf felvételét egy helyi újságba (Littlehampton, Nagy-Britannia), a Littlehampton Gazette-be, és az újság szerkesztőinek annyira tetszett a felvétel, hogy közzé is tették!
Nem csodálom, tényleg nagyon szép.

Gratulálok Attilának!


2013-as bakonyi kamerák

Idén januárban sikerült a Bakonyba eljutni, január 28-29-én, így sajnos nem tudtam már decemberben kirakni a kameráimat, de idén tutira mentem és 4 kamerát is kiraktam mivel múlt évben a nyári kamerákból egyet kicsípett egy madár.

Mind a négy kamerához ugyanazt a fajta fotó papírt használtam: BS 4-est.
A négy kamerából kettő egymás felett van, és ha jól sikerül a felvétel, akkor "panoráma" lehet belőlük. A másik három másik három helyen van, igyekeztem őket érdekes, különböző nézőpontba beállítani.

Íme a kamerák és nézőpontjaik. Remélem jól sikerülnek, a dokumentálásuk végett fotóztam le őket és a nézőpontjukat.

 1-es kamera

1-es kamera nézőpontja

2-es kamera (az 1-es mellé szerelve)

 2-es kamera nézőpontja

 3-as kamera

3-as kamera nézőpontja

 4-es kamera


4-es kamera nézőpontja